Nők vertek rendőröket a Ferihegyi reptéren
Hivatalos személy elleni erőszak miatt őrizetbe vették őket.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség egy ukrán állampolgárságú anyával és lányával szemben.
A vád szerint az elkövetők pénteken a budapesti repülőtéren bántalmazták a rendőröket.
Az ukrán nő a családtagjaival érkezett továbbutazás céljából Egyiptomból Budapestre.
Az elkövetők a péntek esti órákban szálltak le a repülőtéren, majd a 2B terminál érkezési oldalán hangoskodni kezdtek.
A rendőrök felfigyeltek a két nőre, akikről megállapították, hogy részegek – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség
A fiatalabb nő a telefonja korábbi eltűnése miatt panaszkodott, de folyamatosan ordítozva kommunikált.
Emellett a rendőrök intézkedését egy mobiltelefonnal élő internetes adásban közvetítette úgy, hogy a telefont egy alkalommal „provokatív jelleggel” az egyik rendőr arcához tolta.
A rendőrök többször felszólították a nőt, aki továbbra sem fejezte be az agresszív viselkedést.
Az elkövető ekkor az egyik rendőr felé rúgott, míg a másikat meg akarta ütni.
A rendőrök a rúgás és ütés elől is KITÉRTEK, miközben az anya az egyik egyenruhást hátulról tenyérrel halántékon ütötte.
A történtek után a két nő a várócsarnok felé távozott, majd ismét rátámadtak a velük szemben intézkedő egyik rendőrre.
A vádlott az erősítésként megérkező másik két rendőr felé rúgott, egyiküket el is találta.
Mint írták, a rendőrök nem szenvedtek sérülést. Az elkövetőket őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatásukat.
Az ukrán állampolgárságú anyával és lányával szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség – tették hozzá.
(A kiemelt kép illusztráció.)