Döbbenetes percek a Bayer showban
A Bayer Show vendége volt Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki a pozícióját próbálta erősíteni az elmúlt napok és hetek eseményeire reflektálva.
Nyilvánvaló, hogy a Menczer-Magyar incidens már egy olyan pontja a Magyarországon uralkodó politikai hangulatnak, amelyet nehéz figyelmen kívül hagyni vagy elviselni.
Felmerül a kérdés, hogy a politikusok miért nem ülnek le nyíltan vitázni, ahol minden sajtóorgánum képviselője jelen lehet, és a felek ellenfelekként, nem ellenségekként érvelnek egymás előtt.
Ez persze csak álom marad; az újkori politikából most egy kis szeletet láthattunk.
Ahogy Menczer Tamás ígérte, folytatni fogja a megkezdett párbeszédet – bármit is jelentsen ez.
A Bayer Show-ban az első lépésként megtapsolták Menczer Tamást, amit Bayer Zsolt úgy értékelt, hogy a közönség helyeselte azt a stílust, amelyet Menczer képviselt azon a bizonyos napon.
Mielőtt Menczer Tamás belekezdett volna a mondandójába, Bayer Zsolt történeteket kezdett mesélni arról, hogy hányszor és milyen körülmények között találkozott életében Magyar Péterrel.
Elmondása szerint többnyire Tusványoson futottak össze, összesen három alkalommal.
Ahogy Bayer fogalmazott, akkoriban Magyar Péter „még egy senki volt”, és Vargánénak aposztrofálta. Sietve hozzátette, hogy ezek a találkozások nem tartottak tovább 15 másodpercnél, ami számára megkönnyebbülést jelentett, mert már a nyolcadik másodpercnél úgy érezte, hogy legszívesebben lefejelné a Tisza jelenlegi elnökét.
Bayer Zsolt Magyar Péterről szóló történetei között elhangzott:
"Ezek a 15-20 másodpercek nagyjából a nyolcadik másodperc környékén már arról szóltak részemről, hogy édes istenem, csak ne fejeljem le. (háttérből: pedig le kellett volna)"
Bayer hozzátette, hogy volt egy alkalom, amikor erdélyi barátai kivétel nélkül odamentek hozzá, és megkérdezték:
"Te figyelj, kicsoda ez a gyerek, mert olyan szívesen pofán vágnánk."
Erre Bayer és társasága így reagált:
"Ne bántsátok már, Varga Judit férje."
Az erdélyi ismerősök erre csak annyit mondtak:
"Jóvan, akkor nem bántjuk, de nem kell, hogy ide járjon."
Ezután Bayer Zsolt átadta a szót Menczer Tamásnak, aki a saját szemszögéből mesélte el, hogyan élte meg azt a nagyjából negyedórát.