Orbán repülőrajtot vesz december 21-én
Az év utolsó Kormányinfóját december 21-én 10:30-kor tartják a Karmelita kolostorban. Összeszedtük, mit ígért legutóbbi évértékelőjén Orbán Viktor.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda bejelentette Orbán Viktor évzáró sajtótájékoztatójának időpontját.
Az esemény december 21-én, szombaton 10:30-kor kezdődik a Karmelita kolostorban.
A miniszterelnök feltehetőleg beszámol majd:
- a magyar soros elnökség alatt elért eredményekről,
- a 2025-ös költségvetésről, és
- valószínűleg téma lesz az orosz–ukrán háború is.
Ezekről péntek reggeli szokásos rádióinterjújában elmondta: repülőrajtot tervez Orbán Viktor miniszterelnök januárban, ugyanis szerinte ez a siker kulcsa.
A kormányfő az ukrajnai háború alakulásáról és az európai gazdaság nehézségeiről is beszélt.
Semmilyen provokációnak nem szabad felülni. Meg kell érteni, hogy egy olyan ország vezetője, amelynek idegen csapatok vannak a területén, néha mond ingerült dolgokat – mondta Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hét eleji kijelentéseivel kapcsolatban.